Search Diemer.ca

Samplings

The evidence from all OECD countries shows that the private sector is far more bureaucratic and much less efficient than the public sector when it comes to providing health care.
Ten Health Care Myths

Gentlemen from Hooker – and many other places – are quite literally pouring these and many other poisons into your coffee and your kids’ juice. They just do it in a more indirect, anonymous, and apparently socially acceptable way.
150 Years of Dirty Water

Blogs

Words of Wisdom

  • Capital is reckless of the health or length of life of the laborer, unless under compulsion from society.
  • – Karl Marx

Favourite Links

In a Direct Line - Photo by Ulli Diemer

A közérdek mellőzésre kerül

By Ulli Diemer

Írta: Ulli Diemer

Dátum: 2000. május 13., szombat. Időjárás: meleg, napsütéses idő, felhős időszakokkal.

Idő: közép-európai idő szerint délután negyed 4, Észak-Amerika keleti felén délelőtt negyed 10.

Megfelelő idő a gyereknek a szabadban játszani; a felnőtteknek pihenni, végezni egy kevés házimunkát, inni egy csésze kávét, vagy egy pohár kellemes, hideg vizet.

Ha az Ontario megyei, Walkerton apró városában élsz, ideje végigsétálni a Durham utcán, hogy csatlakozz a szomszédokhoz és vess egy pillantást az áradó Saugeen folyóra, amely az előző nap és éjszaka szokatlanul heves esőzéseinek következtében kilépett medréből. A helyi park, néhány közeli utca és számos szerencsétlenül járt autó víz alá került; azonban mivel mindenki biztonságban van, a vagyoni kár nem túl szörnyű.

Ha a hollandiai Enschede városában, azon belül is Tollensstraat-ban élsz, ideje, hogy megállj egy pillanatra és figyeld az elszáguldó tűzoltóautókat, amint éppen az utca végén található papírgyár felé igyekeznek, ahol úgy tűnik, tűz ütött ki.

Éppen csak annyi időd van, hogy felkapd a gyerekeket és berohanj a házba, amikor az égő gyárból jövő két robbanás megrázza az ablakokat és törmeléket repít a levegőbe.

Kifutottak az időből. A feltételezett papírgyár valójában az SE Tűzijátékgyár, amelyben 5 perccel később, délután fél 4-kor a harmadik, egyben pusztító erejű robbanásban 100 tonnányi robbanóanyag kapott lángra. Tollensstraat-ban egyetlen ház nem maradt állva. A szomszédos, munkásosztály lakta Mekkelholt városzrészben 400 ház megsemmisült és másik 1 000 megrongálódott. Legalább 20 ember életét vesztette, s több mint 900-an megsebesültek.

A kezdeti hitetlenkedést és sokkot a következő napokban harag váltja fel; s az emberek magyarázatot követelnek. Kiderül, az SE Tűzijátékgyár évek óta üzemel. A legalapvetőbb biztonsági előírások nyílt megsértése ellenére a kormányzati ellenőrök rutinszerűen jóváhagyták a működési engedélyeket; míg a helyi hatóságoknak és segély szolgálatoknak tudomása sem volt arról, hogy a tűzijátékgyártó cég megkapta az engedélyt a működésre egy emberek lakta terület kellős közepén. Úgy tűnik, a holland kormány bűnösen gondatlan.

Ezzel egy időben, a több ezer kilométerre fekvő Walkerton városa egy látszólag szokványos, békés napnak néz elébe; azonban láthatatlanul, a felszín alatt valami megváltozott. Bár a város lakói még nem tudják, de Walkerton soha nem lesz már a régi. A rosszul zárt kutak, amelyekből Walkerton az ivóvizét nyeri marhatrágyával szennyeződtek; s a nem megfelelően karbantartott, hibásan működő klórozó rendszeren át most szennyezett víz kerül minden háztartásba. Napokon belül 7 ember halott és másik 2000 – a város lakosságának majdnem a fele - súlyosan beteg.

Walkerton lakosai dühösek a következő napokban és azt követő hetekben; s ők is válaszokat akarnak. A lakosok tudomására jut, hogy a megye ivóvizének biztonságáért felelős Ontario megyei kormány a bürokrácia nevében szándékosan leszerelte a közegészségügyi infrastruktúra alapvető elemeit. Mint kiderül, a kormány tudatosan figyelmen kívül hagyta a saját szakértőitől és ügynökségeitől származó ismételt figyelmeztetéseket, miszerint a környezet- és egészségvédelem területén alkalmazott, meggondolatlan megszorítások veszélyeztetik a közegészséget. A „költségcsökkentő kormány” - elkötelezett híve a „szabad piac” programnak - megalapozta a katasztrófát azzal, hogy lecsökkentette az ellenőrző személyzet számát, tesztlaboratóriumokat záratott be és megszüntette a jelentési és végrehajtási eljárásokat.

Az enschede-i és walkerton-i tragédiák baljós előjelek – halálos példák egy, a fejlett, iparosodott nemzeteknél tapasztalható ijesztő tendenciára. A kormányok felszámolják vagy „költségcsökkentik” még az alapvető közbiztonságot szabályozó és védelmező funkciókat is; vagy nem elszámoltatható magánérdekeknek rendelik azokat alá. Az eredmény tragikus lehet.

1999 novemberében, az olasz Foggia városában több mint 50 ember vesztette életét, amikor a munkásnegyedben egy ötemeletes lakóház az éjszaka közepén összeomlott. Szakértők úgy vélik, az építési szabványok betartatásának elmulasztása és a rossz kivitelezés tehető felelőssé a történtekért. A későbbi, közel egy időben épült épületeken végzett vizsgálatok súlyos strukturális hibákat tártak fel. A lakókat sietve evakuálták.

1999 augusztusában, a törökországi földrengés áldozatinak száma sokkal több, mint amennyi muszáj lenne. Sok épületet földrengés biztosra terveztek, de mint kiderült, ezek az építési előírások megszegésével készültek. Polgári tisztviselőket lepleztek le, miszerint a vállalkozókkal egyetértésben hagyták jóvá a kifogásolható épületek építését. Gyalázat, de kevés előrelépés. Egy évvel később vádemelés még mindig nem történt, s a selejtes épületeket felhúzó vállalkozók közül többen is megbízást kaptak az újjáépítési munkálatokra.

Belgiumban, 1999. nyarán napvilágra került, hogy hatalmas mennyiségű élelmiszer készletek - közöttük csirke, tojás, tejtermékek, disznóhús, marhahús és pékáruk – szennyeződtek dioxinnal és poliklórozott bifenillel (PCB). A vegyszereket állati zsírral keverték, majd azt élőállatok etetésére használták. Az eljárást ma is sűrűn alkalmazzák a modern farmgazdálkodásban, annak ellenére, hogy a kergemarhakór kapcsán erős tiltakozás volt tapasztalható a szarvasmarhák hús melléktermékekkel történő táplálásával szemben. A hír nyilvánosságra hozása előtt a belga hatóságok 4 hétig titokban tartották a fertőzésről szóló információkat. Egy tisztviselő azzal magyarázta a késedelmet, hogy a kormány további teszteket kívánt végezni az eredmények megerősítése érdekében, mielőtt kitennék a termelőket a termékek megsemmisítésével járó viszontagságoknak.

Ugyanezen a nyáron, Belgium növelte az ételekben megengedett dioxin-szintet, azzal érvelve, hogy a korábbi szabványok túl szigorúak voltak és ebből kifolyólag túl sok terhet róttak a termelőkre.

Az ipari lobbicsoportok körében jellemző, hogy az egészségügyi előírásoknak való megfelelés érdekében szükséges, potenciálisan költséges változtatások helyett, inkább hallgatólagosan csökkentik az előírások szigorúságát. Egyre inkább a kormányok döntenek arról, hogy alkalmazkodnak-e az ipar követeléseihez, még akkor is, ha ez a nyilvánosságra nézve nagyobb veszélyt jelent.

Az Egyesült Államokban az új, növényvédő szerekre vonatkozó jogszabály jóváhagyása után kiderült, hogy az egy ipari lobbicsoport által íródott a színfalak mögött. Az új törvény szinte szóról szóra egyezik a lobbicsoport törvényhozóknak benyújtott indítványával, amely most megnehezíti a törvényhozók számára a létező növényvédő szerek korlátozását, és egyszerűbbé teszi a cégek számára, hogy új kémiai anyagokat hozzanak piacra. Míg régen szükséges volt bizonyítékot szolgáltatni a növényvédő szer biztonságos használatára vonatkozóan, addig az új jogszabály átértelmezi a bizonyíték súlyát. Új növényvédő szer jelenhet meg a piacon, hacsak a kormányzati szabályozók nem tudnak döntő bizonyítékot felmutatni arra vonatkozólag, hogy a szer nem biztonságos. Miután a növényvédő szerekkel összefüggésbe hozható betegségek csak évek múltán jelentkeznek, így eme megközelítés veszélyei egyértelműek.

Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy drasztikus hanyatlását figyelhetjük meg a rendszereknek és struktúráknak, amelyeket a nyugati társadalmak fejlesztettek ki az elmúlt több mint száz év során a közegészség és biztonság védelmére. A szabad piac ideológiájával átszellemült politikusok és üzleti vezetők egy új generációja apránként lemond az előző generációk által épített apparátusról, hogy mérsékelje az iparosodott civilizáció legveszélyesebb aspektusait anélkül, hogy tudatában lenne a következményeknek.

Eredményként nem csak a magukban is fontos védelmező- és szabályozó mechanizmusokat vesztjük el, hanem a meglétük és létrejöttük kiváltó okok körüli tudást is. A múlt nehezen szerzett tapasztalatai, szerencsétlenségei - melyekből őseink nagy fizetség árán tanultak - eltűnnek az emlékek útvesztőjében.

Allen Kennedy A részvényesítési-érték vége című könyvében azt írja, a nagyvállalatok jelentős változásokon mentek át az elmúlt két évtizedben, melynek során nagy részben felhagytak a hosszútávú vállalati növekedésre irányuló stratégiákkal az azonnali bevételek maximalizálása érdekében.

Vezetők – akik fő érdekeltsége már nem fizetésük, hanem tőzsdei alaptőke elővételi joguk – és részvényeseik - akik szintén gyors és nagy összegű tőzsdei nyereséget várnak – ma mindenek felett a rövid távú bevételek maximalizálására törekednek. Ezen cél érdekében gyakran még a vállalat saját, hosszútávú érdekeit is feláldozzák. Kennedy nagyvállalatok példáit említi, akik eladják vagyontárgyaikat, visszafogják a kutatást és fejlesztést, hogy a tőzsdei árakat növeljék. Ma meggazdagodás modellje a csúcstechnológia területén történő indulás; s bár a cég lehet, sosem fog profitot termelni, vagy terméket piacra dobni, mégis Elsődleges Nyilvános Forgalomba Hozatala milliókat tesz az alapítók zsebébe. Kennedy az egyik top vezérigazgatót idézi, aki a következő hozzászólással söpri félre rövidlátó stratégiájára vonatkozó kérdéseket: „Miért kellene, érdekeljen? Már régen nem leszek itt, mire rájönnek.”

Ezzel egy időben, az ugyanezen szabad piac ideológiával átjárt kormányok hűen hiszik, hogy a privát szektor a legeredményesebb szolgáltatója a legtöbb szolgáltatásnak és terméknek. Ha valamely szolgáltatást teljesen a közszféra kellene, hogy ellássa, akkor annak vagy a privát szektor modelljét kellene követnie, vagy a privát szektorral közösen kellene működni. A szociáldemokrata és „harmadik utas” politikusok osztoznak konzervatív riválisaik privát szektorba és annak módszereibe fektetett, feltétlen hitén. Az eredmény igen gyakran az, hogy a közbiztonság biztosításának felelőssége a cégek kezében van, akik ez által komoly érdekellentéttel szembesülnek: minél kevesebbet költenek az infrastruktúrára, karbantartásra, biztonsági felszerelésre és munkaerőre, annál nagyobb a nyereségük.

Az ilyen érdekellentétek potenciális költségére derült fény Angliában a Paddington vonatszerencsétlenség vizsgálata során, melyben 31 ember vesztette életét, amikor egy vonat áthaladt a piros jelzésen. A privatizált Thames Trains cég, a végzetes vonat tulajdonosa a balesetet megelőző évben úgy döntött, nem szereli fel egész vonatflottáját automatikus vasút védelmi rendszerrel (ATP), amely megállítja a piros jelzésen áthaladó vonatokat, s így megelőzhette volna az ütközést. A döntést annak ellenére hozták, hogy egy hasonló eset történt Southall-ban 1997-ben, valamint több alkalommal vonatok haladtak át a piros jelzésen, éppen csak elkerülve az ütközést. Thames Trains a rendszert a maga 5,26 millió fontnyi költségével túl drágának vélte – mégis ugyanabban az évben, amikor az ATP rendszer elvetésére vonatkozó döntés meghozták a cég 4,23 millió font jutalékot fizetett részvényeseinek, s újabb 3,25 millió fontot a következő évben.

Az új-zélandi Aukland-et 1998-ban megrázó eset egy másik drámai figyelmeztetés arra, ez a megközelítés hova vezethet minket. Az Aukland külvárosának elektromos árammal ellátó főkábelek meghibásodtak és a központi üzleti negyed áram nélkül maradt. A rendszer visszaállítására irányuló próbálkozások sikertelenek voltak; s végül 66 napig tartott a teljes helyreállítás. Megállt az élet: a lakóházakat és irodaépületeket kiürítették. Egy későbbi vizsgálat kimutatta, hogy a privatizált energiacég elhanyagolta az alapvető infrastruktúrát és visszafogta a karbantartó személyzet. Míg az elektromos közmű köztulajdonban volt pótkábeleket tartottak fenn tartalékként arra az esetre, ha a főkábelek meghibásodnának. A privatizált cég ezt a támaszkapacitást szükségtelen költségnek tekintve felszámolta.

Ugyanilyen korlátolt logikára derült fény a Ford Pinto benzintankjainak felrobbanása körüli botrány kapcsán az 1970-es években. A Ford, cégen belüli dokumentumai azt mutatták, hogy a cég vezetői hidegvérűen mérlegelték az autók visszahívásának és az üzemanyag tartályok javításának (11 dollár járművenként) költségeit az üzemanyagtartályok felrobbanásából eredő sérülések vagy halálesetek kapcsán benyújtott peres ügyek költségeivel szemben. (A megengedhető átlag égési sérülés esetén 67 000, míg halál esetén 200 000 amerikai dollár.) Arra jutottak, olcsóbb lenne, hagyni az üzemanyagtartályokat felrobbanni és rendezni a biztosítási ügyeket.

Kutatók megkérdőjelezik, hasonló számítások játszottak-e szerepet akkor is, amikor nem foglalkoztak kellően a Ford Explorer típusokon fellelhető Firestone gumik futófelület-leválásának problémájával. Különböző országokban összesen több mint 150 halálesetet kapcsolnak az esethez. Oknyomozó riporterek leleplező cikkei szerint a Ford és a Firestone nem informálta az egyesült államokbeli hatóságokat a problémáról, pedig már elrendelték a problémás kerekek visszavonását Szaúd-Arábiában, Venezuelában és perben álltak az áldozatokkal és azok családjaival. A peres ügyek rendezésének feltételeként Ford és Firestone azt követelte, a perek során feltárt bizonyítékok tartsák titokban. Ha a hiba hamarabb a nyilvánosság tudomására jutott volna, kétségtelen, hogy életeket lehetett volna menteni.

„azok, akik nem emlékeznek a múltra” - mondta George Santayana - „arra ítéltettek, hogy megismételjék azt.”

Ipari társadalmak megtanulták a századok folyamán, hogy a közérdek magánérdekkel való biztosításában nem bízhatnak, ha az ütközik az egyéni érdekekkel. Sok élet árán tanult, nehéz lecke volt ez, de az eredmények érezhetők a közegészség és biztonság védelme érdekében hozott nyilvános előírások, ügynökségek és procedúrák egy, fokozatosan, darabonként, ország-ország után történő megjelenésében. Ezen infrastruktúrát most aláásták, nem csak a kormányon belül, hanem azon kívül is.

Lehet rá leszünk kényszerítve, hogy megtanuljuk újra a fájdalmasabb leckéket, melyeket őseink a mi rovásunkra tanultak.

A cikk először megjelent angolul a New Internationalist 331. számában (2001. január-februári szám)

Angolról magyarra fordította


October 2007. First published in the New Internationalist #331 (January-February 2001 issue).
Aussi disponible en français: Abandonner l'intérêt publique.
También disponible en español: Abandonando el Interés Público.

Related:
Contamination: The Poisonous Legacy of Ontario's Environmental Cutbacks (on the Walkerton water contamination disaster).
Chemicals in your water: A little is too much.
150 Years of Dirty Water.


Ulli Diemer
.  

Subject Headings: Accidents - Building Standards - Conflict of Interest - Corporations/Influence on Government - E. Coli - Food Safety - Government Downsizing - Health & Safety - Health & Safety/Policy & Legislation - Pesticide Safety - Pesticides - Privatization - Public Health - Public Interest - Public Safety - Railway Safety - Regulatory Affairs - Regulatory Law - Transportation Safety - Water Safety